HVS felülvizsgálat 2011, 2013
LEADER
LEADER 2013
Helyi Bíráló Bizottság
III. tengely Falumegújítás
III. tengely Vidéki örökség
III. tengely Mikrovállalkozás
III. tengely Turisztika
Rendezvények
Elnökség
Tagok
Találkozók anyagai, jegyzőkönyvek
Felügyelő Bizottság
Tagok
Működési költségek
Munkaszervezet
Elérhetőségek
LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK
FÓRUM
név:
jelszó:
Tánccsoport
2018. június 01. 13:30:51
Tánccsoport

Iskolánk tánccsoportja az idei évben is sok sikeres és színvonalas szereplést tudhat maga mögött. A lelkes kis csapat szerepelt Kópházán a Crvcak ifjúsági tánc és tambura találkozón illetve a helyi rendezvényeken, úgy mint az Idősek napján, a GRAJAM dalfesztiválon és az iskolai Családi napon.

Iskolánk nemzetiségi volta miatt fontos, hogy a felnövekvő generáció tovább

tovább   

Vasi Őrtorony Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Vidékfejlesztési Minisztérium Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Kormányzati Portál Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Építési Normagyüjtemény Gépkatalógus
Impresszum Jogi Nyilatkozat Adatvédelem